Rövid körút

Jászberény, Jászárokszállás és Jászfényszaru. E három város gyűrűjében fekszik településünk, Pusztamonostor.

A 32-es számú országos főúton Hatvan felől megérkezve községünkbe, üzemanyagot tölthetünk gépkocsinkba a szépen kialakított töltőállomáson, amelyet a Lukoil Downstream Magyarország Kft. üzemeltet.

A széles főutcán Jászberény irányába haladva szembetűnő a szabályos alaprajzú településszerkezet, a főútvonalba csatlakozó utcahálózat. Az üzemanyagtöltő állomástól néhány száz méterre – a szépen rendezett lakóházak között – a Galéria Étterem és Pizzéria hívogatja az átutazókat. A patináns, új épületben három – különböző rendezvények megtartására alkalmas – külön terem várja a vendégeket.

 

Továbbhaladva településünk főutcájának két oldalán két szép, régmúltat idéző épületet pillanthatunk meg.
Baloldalon a volt Hegedűs kastélyban kapott helyet a Tündérkert művészeti óvoda, melyben átlagosan 56 kisgyermek felkészítését végzik.
A főutca jobb oldalán a volt Balázsovich kastély épületében működik a Művelődési Házunk.
A Művelődési Ház épületét elhagyva, annak közvetlen szomszédságában található az orvosi rendelő és vele szemben a posta.

 

Innen már csak néhány perc és feltűnik a 10 éve épült Maxi Coop áruház, mely a lakosság élelmiszerellátását végzi, másik 4 élelmiszerüzlettel közösen.
Még pár lépés és megérkezünk településünk 1991-ben átadott 8 tantermes általános iskolájához, melynek tanulólétszáma átlagosan 120 fő. Iskolánkban nagy hangsúlyt kap a művészeti nevelés, emellett elnyerték az Ökoiskola címet is.
Általános iskolánk és óvodánk 2007. augusztus 1. napjától a Jászdózsai Általános Művelődési Központ tagintézményeként tevékenykedik.

Az általános iskola szomszédságában található településünk „gyöngyszeme”, a katolikus templom a parókiával, és a templomot körülölelő Szent Erzsébet tér.
Kis templomunk a folyamatos karbantartásoknak köszönhetően nagyon szép és jó állapotú.

A templomépület tetején látható kettős kereszt jelzi, hogy már Szent István király idejében is templom állt e helyen, és később ennek romjaira építkeztek. A templomkertben található a világháborús emlékmű, Szűz Mária, Szent István, Szent János és a keresztre feszített Jézus Krisztus szobra. Templomunk berendezése művészi értékű. Az oltár, az oltárfal és a szószék coppf stílusú fafaragványokkal van díszítve. Művészi kivitelű a barokk stílusú keresztelőkút is. A szép hangú orgonát 1912-ben a pécsi Amster – cég készítette, melynek felújítási munkái a napokban fejeződtek be.

Utunk következő állomása, a templom szomszédságában található Községháza. Itt tartja üléseit községünk Képviselőtestülete, mely a 2008. január 13-i időközi választásokon alakult újjá. A testület munkáját a Körjegyzőség hivatala 7 tagú apparátussal segíti. Az épület udvarán kapott helyet az Önkéntes Tűzoltó Egyesület szertára.

 


A Községháza mellett látható a Jász – Takarékszövetkezet kirendeltségének épülete. Nem messze innen, a volt Csendőr laktanya épületében kapott helyet a gyógyszerszoba.

A főútról balra fordulva, letérünk a Zója utcára, ahol az Isosystem Kft. telephelyét érdemes megtekintenünk. A német tulajdonban lévő üzem különböző hőtechnikai elemeket gyárt, több helyi lakosnak munkát biztosítva. Az Isosystem Kft. új épületei jól megférnek az egykori Szécsi – malom terméskőből készült régi falai mellett.

Utazásunkat folytatva, a szorgos emberek keze munkáit dicsérő porták mellett elhaladva, rövidesen a temetőhöz érkezünk, ahol gondosan ápolt sírok fogadják az ide érkezőket. Temetőnkben országos jelentőségű értéket képvisel a nyúlvessző (Spiraea crenata), a védett törpe mandula (Amygdalus nana) és a védett pusztai meténg (Vinca herbacea). A nyúlvessző, melyre 2003-ban találtak rá temetőnkben, egész Európában egyedülálló példány.

Utunkat a Rákóczi Ferenc utcán – mely párhuzamos a főutcával – folytatjuk tovább. A Kossuth utca kereszteződésénél (Guba – sarok) az 1827-ben készült kőkeresztet tekinthetjük meg. A kereszteződésben jobbra fordulva néhány száz méterre a Vasútállomás fogad bennünket.

Innen már jól látható a Pusztamonostor 2000 Mg Zrt új épületegyüttese. A Pm 2000 Mg Zrt szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik, művelve a község határában lévő földterületek jelentős részét.
Szomszédságában a TIG. Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság raktárakat üzemeltet, biztos munkát adva ezzel közel ötven helyi lakosnak.

Egy hosszabb utazással be lehet járni községünk határát is, mely főleg a nyári hónapokban szemet gyönyörködtető látvány. A friss levegő, a madárcsicsergés, a falusi fauna és flóra igazi kikapcsolódást nyújt a mindennapi munkában megfáradt ember számára.

Érdemes megnézni a településünk határában található, országos védettséget élvező Kun-halmokat (Túlát – halom, Barát – halom, Határ – halom, Kútlapos – halom, Kopasz – halom, Sóstói – halom).

Érdekes látvány az Antenna Hungária rádióállomásának hatalmas területet elfoglaló épületegyüttese és antenna rendszere is.

Köszönöm, hogy velem utazott, és habár gondolatban, de végigjárta kis településünket!

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés